Magyarország gyakorlatilag egyetlen kizárólag társasjátékokkal foglalkozó magazinja a JEM foglalkozott friss számában A kockahegyen is túllal. Méghozzá egy hosszú elemzésben, amelyben elmondják a teljes játékmenetet, semmit ki nem hagyva belőle. Tehát aki kíváncsi rá, hogy kell vándorolni a Grimm mesék birodalmában, itt a kiváló alkalom! Nem lőjük le a poént, de nagyon jól sikerült ez a bemutatkozás…

Elég csak a játék címét elolvasni, hogy az ember rögtön kombinálni kezdjen, miszerint ez a játék minden bizonnyal dobókockákat használ, és a mesék világában játszódik. Bingo! A címválasztás tökéletes, magyarul legalábbis. Vajon ez más nyelveken is működik? A kiadó csapata angolra Dice Upon a Time-ként fordította a játék címét, ami telitalálat, le a kalappal! Így már az angolul értő és olvasó játékosokban is ugyanazok az asszociációk indulnak el. De miért volt ez fontos? Mert a Dice Upon a Time a Kickstarteren is megmérette magát, és sikeresnek találtatott. Jogosan?

Mesés kezdet, mesés befejezés

Már úgy értem, minden a mesék körül forog. Jelen esetben a Grimm fivérek klasszikusai élednek újjá táblás játék formájában. A szereplők ebből fakadóan adottak, úgy mint Piroska, Hamupipőke, Csipkerózsika, Csizmás Kandúr, a Brémai Muzsikusok, stb. A téma- és karakterválasztás egyúttal a célközönséget is előrevetíti: igazi családi játéknak készült a mű, egyszerű, mégis gondolkodtató szabályokkal, több módon (ezen azt értem, hogy ellenségesen vagy barátságosan) játszható mechanikákkal.

A szép kivitelű és grafikailag nagyon jól kidolgozott dobozt kinyitva először az tűnik fel, hogy az inzert tetején van még egy átlátszó műanyag fedő, ami az alkatrészeket védi a kiborulástól. Újabb jó pont! Ahogy kivesszük a nagy játéktáblát és az asztal közepére tesszük, elénk tárul a parti színhelye, egy sok mesebeli helyszínt felvonultató térkép. A középpont a város, de van itt nagy tenger, nagy hegy, pokol, stb. (ez utóbbi egyébként poénnak sem rossz, pl. mikor az ember gyereke, merő jóindulatból, azt tanácsolja neki a játék egy pontján, hogy menjen a pokolba…). A grafikai kialakítás nekem egy kicsit túl díszes, a legfontosabb vizuális információ van, hogy a körülötte lévő díszítésbe beleolvad, de nem vészes, kis odafigyeléssel megoldható.

A játék kezdetén szétválogatjuk a különböző kártyákat (ezekről akkor ejtek szót, amikor játékba kerülnek), ugyanígy a tokeneket, majd minden játékos választ egy karaktert, megkapja annak a nagyalakú (és a karakter különleges képességét feltüntető) kártyalapját, a hozzá tartozó műanyag figurát a városba teszi, kap saját színében 5 dobókockát, és kezdésnek mindenki kiválaszt 2 küldetéskártyát (ezek 3 eltérő nehézségi fokban érhetők el) és 1 varázstárgykártyát. A játék tulajdonképpen ezzel kezdésre kész is.

Mesés utakon járunk

A játékosok egyéni akcióit megelőzően minden forduló (a játékban fejezetnek hívják) elején minden játékos dob az összes kockájával (akárcsak a Marco Polóban); ezekből a dobott értékekből fog aztán a játékos gazdálkodni. Majd felcsapunk egy eseménykártyát, ami az egész fordulóra egy kicsit módosítja a játék menetét; például az adott fordulóban nem muszáj történetkártyát húznia annak, akinek egyébként kellene (erre mindjárt kitérek).

A kezdőjátékossal indulva, órajárás szerint, minden játékos letesz egy kockát egy megjelölt helyre. Ezek a helyek mindig két helyszínt kötnek össze, és már eleve egy érték van rajtuk feltüntetve. Az érték annyit jelent, hogy ide legalább akkora vagy annál nagyobb dobott értékű kocka rakható. A számozott oldalú kocka lerakásával megnyílik a lehetőség arra, hogy a játékos a figurájával arra a helyszínre lépjen, ahová az aktuális út vezet.

Bár kockát bárhová le lehet rakni a táblán, értelemszerűen leginkább csak oda érdemes, ahol ez lehetővé teszi a figuránk mozgatását, hiszen az egész játék lényege, hogy a bábunk bejárja a térképet, és ott küldetéseket teljesít. Abban az esetben, ha a lerakott kockánk dobott értéke nem szám, hanem egy különleges szimbólum, az is most aktiválódik: varázstárgykártyát vagy történetkártyát ad, megduplázza az érkezési mezőn kapható jutalmat vagy lezárja a többiek elől az utat. Az érkezési mező – típusától függően – ugyanis különféle javakat adhat nekünk: almát, pénzt, kenyeret. De az is lehet, hogy varázstárgykártyát vagy történetkártyát (ezt pluszban kell érteni a dobott és lerakott kocka által adott kártyákon felül), de akár az is előfordulhat, hogy semmit.

Talán most már itt az ideje kitérni arra, hogy a sokat emlegetett történetkártyák mit rejtenek. Ezek vagy a játékosra, vagy több játékosra hatnak, és kis mértékben befolyásolják a játék menetét, azáltal, hogy utasításokat vagy lehetőségeket adnak bizonyos cselekvésekre.

Ha a mozgás és a javak elvétele után a játékos teljesíteni tudja az egyik küldetéskártyán lévő feladatot, akkor megteheti; ellenkező esetben a következő játékos kerül sorra, és ő rak le egy kockát, hogy mozgassa a figuráját. Mi van akkor, ha a kiválasztott útvonalon már van egy másik játékos kockája? Ezekre rakható azonos vagy nagyobb értékű; a kockák különleges oldala mindig 6-nak számít, tehát mindig lerakható, még akkor is, amikor valaki blokkolót tett az útvonalra. Viszont egy útvonalon max. 3 kocka állhat, tehát hiába van akármilyen erősségű kockánk, ez egy abszolút korlát. Márpedig ha egy útvonal így blokkolt, akkor előfordulhat, hogy még kerülővel sem tudunk elérni a célpontunkhoz, a küldetésünk teljesítése pedig nagy késedelmet szenved így.

Mesebeli küldetések

Miért fontosak a küldetések? Mert ezek teljesítése által kapunk – nehézségi fokuktól függően – 2, 3 vagy 4 pontot. A könnyebb kihívások azt kérik, hogy pl. dobjunk el 2 almát (magyarul szerezzünk 2 almát, majd dobjuk vissza a közös készletbe). A nehezebbek már több féle áru beszerzését igénylik, ráadásul olyan helyre kell általában leszállítani azokat, ami messze van azok beszerzési helyétől. De hát a 4 pontért meg kell dolgozni.

Ilyenkor jöhetnek jól a varázstárgyak, vagy egy-egy szerencsés történetkártya.

Itt kell említést tenni még 4 mezőről a táblán, ezek a térkép négy sarkában találhatók. Ide megadott értékű kockát letéve extra jutalmakat kapunk, úgy mint mi leszünk a kezdőjátékosok, plusz egy kockát szerzünk, stb.

A forduló végén, amikor már mindenki lerakta a kockáját és végrehajtotta az akcióit, visszavesszük a kockákat, és kezdődhet az újabb forduló újabb kockadobással és egy új eseménykártya felfordításával. A játéknak a hatodik forduló után van vége, amikor is összeszámoljuk a teljesített küldetésekért kapott pontokat, majd a történetkártyákon esetleg lévő pontokat, és győztest hirdetünk.

Értékelés

A magazin régi olvasói még emlékezhetnek (aki pedig nem emlékszik, annak itt a link) arra, hogy a kiadó, pontosabban a Kard és Korona egyik korábbi játékával, a Magyar népmesékkel kapcsolatban nem voltam maradéktalanul boldog. Ahogy ott és akkor elmondtam, nagyon jó ötletnek tartottam a népmesék “megjátékosítását”, de kétségtelenül voltak gondok a szabálykönyv szerkesztésével, és néhol a helyesírással is. Ez viszont, ahogy a mellékelt ábra mutatja, most már a múlté! Megelégedésem és elismerésem a játékkal szemben maradéktalan.

Azt persze nagyon gyorsan le kell szögezni, hogy a két játék szerzője nem ugyanaz a személy. De számomra, és gyanítom, több játékos számára is, valahol a két játék összefügg, összetartozik, egy kicsit mintha egy sorozat két darabja lenne. Mesék, mint alaptéma; kockadobás, mint alapmechanika; és persze a kiadó és a korábbi játék mögött álló személy, Lenhardt Balázs azonossága feljogosít minket az összehasonlításra. Ilyen bevezető után megállapíthatjuk, hogy az A kockahegyen is túl megoldotta a korábbi hibákat, a szabálykönyv logikus, jól tagolt, minden info akkor és ott jön, amikor és ahol kell.

Részletes adatok a függelékben, nem terhelve a főszöveget. Kikerültek a karakterlapok és a rajtuk tárolt erőforrások, de nem is kellenének, hiszen itt más a küldetések teljesítésének logikája. A sima dob és lép mechanizmuson is túllépett a játék, elmozdult egy sokkal fejlettebb irányba; valamint a korlátozott útvonalak és a történet kártyák bevezetésével megoldotta azt is, hogy több legyen a játékban az interakció. Összességében, még akarva sem tudnék hibákat találni, sem a mechanikán, sem a grafikán, sem a kivitelezésen – hát még úgy, hogy nem is akarok! Ami a játékélményt illeti, a gyerekeim eléggé el vannak wkényeztetve e tekintetben, mivel a nyári szünetben rendszeresen járunk társasklubba, és cikkíráshoz is folyton kapok új játékokat.

Ez a szerzemény viszont hamar népszerű lett. Hét éves lányom egy próbajáték után már önállóan tudta játszani, de közben én sem éreztem azt a vakarózást, hogy most muszáj “lebutulnom” egy gyerekjáték szintjére. A kihívások teljesítése egyformán nehéz bárkinek, a játék nem diszkriminál, tehát ideális családi darab. Agyalni is kell, mert a kidobott kockaértékek alapján tervezés nélkül nem lehet elérni semmit, viszont a tábla képe is folyton változik a többiek lerakása révén, szóval nem egy többszemélyes szoliter, ahol egy tervhez mereven ragaszkodva tudunk előremenni. Tény, hogy sok fővel játszva hamar betelhetnek az útvonalak, és akkor előfordulhat, hogy valaki beragad. Ugyanez előfordulhat akkor is, amikor valaki nagyon szerencsétlenül dob a kockákkal. Ezekre az esetekre szolgálnak menekülő útként a tábla négy sarkában lévő kockamezők, amik időlegesen enyhíthetik a pórul járt játékos hátrányát. Azt is fontos tudni, hogy a 4 pontos kihívások teljesítéséhez sokat kell mozogni a pályán, tehát valószínűleg nem sikerül azt egy körben teljesíteni. Mindazonáltal összességében szerintem kifejezetten szórakoztató lett a játék, csak ajánlani tudom.

A 3D nyomtatott minifigurák a mai kor elvárása, plusz a KS kampányok ma már szinte kötelező elemei, de ezek nélkül a szempontok nélkül is nagyon látványos kiegészítői a játéknak, ráadásul a kidolgozottságuk is aprólékos (a szamár szájából kilógó répával vigyázzatok, mi már úgy kaptuk tesztelésre a játékot, hogy letört, ez sajnos a nagyon finom és vékony alkatrészek átka). A végére egy személyes megjegyzés, ami lehet, rám nézve nem hízelgő, de a játékra nézve igen: amikor először láttam a KS kampányt, és csak futólag pillantottam rá, a kinézet és a profizmus alapján meg voltam győződve, hogy külföldi kezdeményezés. Azt hiszem, annál jobban örülhetünk, hogy egy ilyen munka mögött magyar fejlesztői csapat áll.

drkiss

A JEM magazin 2020 szeptemberi száma letölthető innen!